Rólam

Így jöttem

Jogi diplomámat 2009-ben szereztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán cum laude eredménnyel, jogi szakvizsgámat 2013-ban tettem le jeles eredménnyel. Az egyetem elvégzését követően bírósági fogalmazóként, majd bírósági titkárként dolgoztam a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, a Fővárosi Törvényszéken, illetve az Országos Bírósági Hivatalban. 2015-től alkalmazott ügyvédként dolgoztam, majd 2018-ban megalapítottam saját ügyvédi irodámat.
Mindig is vonzott a tárgyalótermek világa, hosszú ideig a büntetőbírói pályára készültem, idővel azonban felismertem, hogy megszerzett tudásomat és tapasztalatomat ügyvédként tudom igazán kamatoztatni és az ügyfelek szolgálatába állítani.
Számomra az ügyfél érdekei az elsődlegesek és minden esetben az ügy valódi, végleges és megnyugtató megoldása a célom.